Valaha úgy gondoltam: az újságírás a legszebb hivatás, hisz egyszerre művészet, önmegvalósítás, kutatómunka és véleményformáló elhivatottság is, mégpedig felelősségteljes kivitelben, nagy adag kreativitással. Fiatalon rengeteg jó cikket olvastam a legjobbaktól, majd az egyetemet elvégezve már kritikusabb szemmel egyre kevesebb írásra tudtam azt mondani, hogy "színvonalas munka". (Közben belekóstoltam magam is kicsit az újságírásba.) Aztán következett környezetemben (és egész Magyarországon) az elmúlt 10-15 év általános szellemi devalvációja és a jó cikkek gyakorisága minimálisra zuhant. A hazai újságírás egyértelmű válságba került. Ekkor én már nem foglalkoztam újságírással, legfeljebb on-line formában (és nem főállásban), de érdeklődve figyeltem továbbra is a pálya változásait. Sajnos elszomorító összkép bontakozott ki.

Kérdezhetnénk: mi a baj? Miért írnak gyengébb produktumokat a magyar zsurnaliszták? Elgondolkodtató a helyzet, mert nem könnyű válaszolni. Az biztos, hogy a politika begyűrűzése a média területére és a hatalom befolyásolási szándéka a sajtótermékekre nem tesz jót a szabad és független újságírásnak. Ezen a ponton érdemes megállnunk egy pillanatra. Felvetődik ugyanis a kérdés: milyennek kell(ene) lennie a jó újságírásnak és a jó cikkeknek? Ha fontosság szerint keressük a választ, az újságiró publicisztikája (12 pontba foglalva) legyen

• független (hatalomtól, pártoktól, politikai és érdek csoportoktól)
• tényszerű
• objektív
• alapos
• közérthető
• hiteles
• mértékletes
• korrekt
• logikusan felépített
• választékos szóhasználatú
• érdekesen megírt
• egyedi stílusú

Ha egy cikk az első pontot sem teljesíti, nem beszélhetünk újságírásról, maximum propagandáról. Az pedig teljesen más "műfaj" (és gyakorlatilag semmi köze a valódi újságíráshoz). Ha az említett pontok megvalósulnak, még mindig nem garantált a magas nívó, de az már az igényes újságírás területe. Hogy mitől lesz igazán színvonalas egy publicisztika? Attól a bizonyos plusztól, amit sokan próbáltak már megfogalmazni, de igazán csak keveseknek sikerült. 

Fontosabb kérdés azonban, hogy napjaink írásai -- kevés kivételtől eltekintve -- miért nem nívósak, értékesek vagy igényesek? Nos, a cikkek fele (a nyomtatott és az on-line sajtóban egyaránt) elbukik már a legelső pontnál, azaz egyszerű propagandát közvetít. Az írások második fele pedig a 11 további pont nagy részében problémás. Sok publicisztika képtelen tényszerű és objektív maradni, kevés az alapos munka és rengeteg baj van a közérthetőséggel, hitelességgel, mértékletességgel is. (Utóbbi az újságíró felesleges indulatoktól és patetikusságtól mentes írásmódját jelenti.) Ami az úgynevezett "korrektséget" illeti, az leginkább a forrásokra vonatkozik: tényleg azt mondta? tényleg pontosan úgy hangzott el? valóban úgy zajlottak az események? ... stb, stb. A logikus felépítettség ritka kincs, a cikkek néhány százalékára jellemző csupán. Az egyedi stílus pedig ma már csak a legjobbak sajátja. (A korrektség és hitelesség egyébként azért külön pontok, mert míg az utóbbi az események, hírek hű leírását jelenti, az utóbbiba beleértendő az is, hogy egy-egy nyilatkozatot vagy riportalany által elmondott információt pontosan olyan módon közlünk, ahogyan azt az illető elmondta.)

Hogy hová tart a magyar újságírás? Sajnos nem tudni. Jelenleg csak szigetszerűen előforduló szerkesztőségekben zajlik érdemi munka (jó, ha egy tucat helyen az egész országban) plusz egyszemélyes médiumoknál, blogok, közírók, magánoldalak hasábjain.  Noha az Eurostat adatai szerint hazánkban 12 900 újságíró, szerkesztő, riporter és operatőr dolgozik, csak néhány százalékuk tesz le rendszeresen minőségi írásokat a főszerkesztők virtuális asztalára. 

Pedig valaha Magyarország a kiemelkedő írótehetségek országa volt. Réges-régen, mintegy 178 éve, Kossuth Lajos a Pesti Hírlap hasábjain írta szellemes, gyújtó hangú vezércikkeit 1841 és 1843 között. Munkáját Szalay László folytatta. Néhány évtizeddel később, 1883-ban egy magyar fiatalember forradalmasította az amerikai újságírást, amikor a New York World nevű, addig jelentéktelen lapot a világ egyik legolvasottabb újságjává tette (10 év alatt 15 ezerről 600 ezerre nőtt a lap példányszáma). A fiatalembert (aki egyébként Makón született) Pulitzer Józsefnek hívták. (Hozzátéve: életútja nem elsősorban a minőségi újságírás, mint inkább a jövedelmező újságírás tanpéldája.) Mindenesetre ő pénzéből létesült a világ első és azóta is élenjáró újságíró iskolája, a Columbia University Graduate School of Journalism. Magyarországon a századfordulón következtek a nagy nyugatos írók, Ady Endrével az élen, akik munkásságukkal valóban maradandót alkottak.

Sokkal később, 1989-ben jött létre a Joseph Pulitzer emlékdíj, mellyel olyan kiváló szakembereket díjaztak, mint Javorniczky István, Kepes András, Martin József, Rangos Katalin, Kovács Zoltán (ÉS) vagy Tóta W Árpád (Hvg). [legendás újságírók] Ugyancsak a legjobbak kaphatták meg 1990-től kezdődően a Táncsics Mihály-díjat és a Kossuth-díjat, így például Vitray Tamás és Horváth Zoltán. [minőségi újságírás - Winfried Schulz]

Napjainkban sajnos csökken a "kereslet" a minőségi újságcikkek iránt. Nagy kérdés viszont, hogy valódi elértéktelenedés tanúi vagyunk e, vagy átmeneti stagnálás csupán az, ami történik? 

***