Bár már a tavalyi év végén esett szó arról, hogy Orbán Viktor Moszkvába fog látogatni - mégpedig valamikor 2022 februárjában - ám közben az ukrajnai válság folyamatos mélyülése és az euro-atlanti országok (Nyugat-Európa és Észak-Amerika) Putyin-ellenes összezárása miatt sokan hitték, hogy ezen végül módosítani fog. Nem tette. Kiutazásának időpontja fixálva lett: február 1-re. A magyar miniszterelnök nem hogy a látogatás visszamondását nem fontolgatja, de büszkén vallja, hogy hazája számára fontos gazdasági előnyöket fog majd Putyinnál kiharcolni (mintha Putyin arról lenne híres, hogy ki lehet nála "harcolni" a dolgokat, és nem az lenn, hogy kemény ára van mindennek, amit ad). Orbán többek közt Paks-2, a Szputnyik gyár és az agrár-kapcsolatok terén remél zsét anyagi hasznot. Ezek alapján vagy nem látja, hogy mi folyik a nemzetközi porondon vagy nem törődik azzal, mert a pénzt gazdasági előnyöket nézi. Mindkettő gáz probléma.
A kép forrása: link
Oroszország ugyanis történetének legnagyobb nemzetközi elszigetelődése előtt áll, éppen úgy, mint a hidegháború kezdetén, csak éppen most nem áll rendelkezésére egy 15 országból álló Szovjetunió és egy további 7 kelet-európai államot összefogó KGST (nem beszélve a világot behálózó szocialista államokról (Vietnám, Mongólia, Kuba, Észak-Korea ... stb). A helyzet kb olyan, mintha 1912 április 13-án csónakot küldenénk a Titanichoz, hogy holnaptól közös hajózási társaságot takarunk alapítani velük. Ha ez a profán példa nem tetszett, íme egy másik: történelmi analógia: 1933 június 17-én Gömbös Gyula magyar miniszterelnök meglátogatta Németország új kancellárját (aki épp 4,5 hónapja nyerte meg a választásokat), hogy hosszú-távú diplomáciai, külpolitikai és gazdasági kapcsolatokkal kösse a német vezetéshez és Németországhoz hazánkat. A német kancellárt Adolf Hitlernek hívták és 6 év múlva lángba borította a világot, újabb 5 évre rá pedig földig romboltatta Kelet-Európát. Soha nem volt érzékünk az időzítéshez, ha a nemzetközi helyzetről volt szó. Most sincs.
Amit a Putyin csinál, az a fokozatos sarokba-szorulás minősített esete a nemzetközi dimenziókban. Az orosz gazdaság az itáliai olasz gazdasággal azonos méretű (annál valamivel kisebb), az orosz lakosságszám folyamatosan csökken, a nemzetközi kapcsolataik csak alig pár országgal élnek, a kínai-orosz viszony pedig törékeny, sőt az északi-sarkvidéket érintő viták kapcsán akár elhidegülést is hozhat. A világ nagy pénzügyi-gazdasági központjai közül kettő az euro-atlanti országok kezében van (Észak-Amerika, Nyugat-Európa), a harmadik, kínai központ pedig egyre inkább a maga útját járja és óriási tévedés azt hinni, hogy egyetlen pillanatra is alárendelné magát az orosz érdekeknek.
Az Ukrajna ellen egyre erősebben érezhető orosz agresszió, mely egyelőre kiber-támadásokban és a kelet-ukrajnai felkelés burkolt támogatásában jelentős, fokozatosan katonai fenyegetéssé változott. Putyin előtt három forgatókönyv lehetett az elmúlt hónapokban és ezekből választott. Az első egy erős nyomásgyakorlás Kijevre, tényleges katonai beavatkozás nélkül, gazdasági, kiber és destabilizációs eszközökkel (és egy 100 ezres erőnek a folytonos határ-menti állomásoztatásával). A második forgatókönyv egy belső felkelés kirobbantása szerte Ukrajnában, ami megdöntheti a jelenlegi vezetést és orosz-barát bábkormányt eredményezhet (az Ukrajnába átdobott diverzáns egységek segítségével), a harmadik pedig egy katonai támadás Ukrajna keleti része ellen az ott élő oroszok "védelmében", hogy állandósított polgárháború látszatát keltse és hosszú időre (vagy örökre) kettészakítsa Ukrajnát. (Sztálin is erre hivatkozott Kelet-Lengyelország orosz megszállásakor 1939 őszén.) A negyedik verziót, Ukrajna totális megszállását, melyre simán képes lenne Oroszország (3-4 nap alatt is akár), valószínűleg elvetették, mert iszonyúan nagy költséggel járna, miközben arányosan nagy haszna nem volna. Mindhárom megoldás azt a célt szolgálná, hogy 1.Ukrajna ne lehessen NATO rag 2.Ukrajna ne folytasson orosz érdekeket sértő kül- és gazdaság politikát.
Az USA és a Nyugat-európai országok számára elfogadhatatlan egy olyan méretű ország rabszolga-állammá degradálása, mint Ukrajna. Ez sértené a szabad világkereskedelmet, a nemzetközi gazdasági folyamatokat és destabilizáló hatása miatt magát a szabadságot is, mint kivívott értéket, nem beszélve a térséget övező kis államok szabad működéséről és fejlődéséről a rettegés hangulatában. Senki nem akarja, pártolja vagy fogadja el a második világháború óta legnagyobb katonai agressziót egy európai ország ellen. Csak Orbán Viktor. Azzal, hogy egy lehetséges támadás küszöbén elutazik Moszkvába, mint szuverén kormányfő, gazdasági kapcsolatokról tárgyalni Putyinnal, mindenki előtt nyilvánvalóvá teszi a nemzetközi közösségen belül, hogy számára fontosabb a Putyinnal való jó kapcsolat (és gazdasági előnyök sora), mint az összes nemzetközi szerződés, amit hazája vala aláírt a nyugattal. Vízválasztó lesz, mert ő, családja és oligarcha köre biztosan megint jól jár majd, hosszabb távon Magyarország rengeteget veszít. Bár családjának egy része már nyugaton él (lánya Spanyolországban) és alighanem ő maga is nyugatra fog költözni ha az elkövetkező 12 - 18 évben veszítene a választásokon, az általa okozott kár itt marad velünk.
Mondják, hogy családot nem mi választunk, hanem beleszületünk és úgy tűnik ország-vezetőt sem cserélhetünk (a 2,5 milliós érdekszféra + a választási törvények miatt), a következmények ugyanúgy érnek bennünket és gyermekeinket, mintha nem sejtenénk mi fog következni. Így, hogy tudjuk is, csak rosszabb.
